November 8.
Reggel kaptam kávét meg kaját, aztán szép ráérősen megindultunk a biciklitúránkra. Az vízesés, amit megnéztünk, a faluban volt, a környéke elég sűrűn be van építve, kajás bódék, mindenféle árusok, úszógumi kölcsönző. Elég turistásan néz ki. Viszont ahogy mentünk egyik helyről a másikra, egyre távolodunk a falutól, és egyre nyugodtabb helyeken jartunk. Mindegyik vízesésnél volt ugyan egy-két árus, de azok azért nem voltak annyira beépítve. És bár itt még úgy-ahogy érintetlen a természet, azért lehet látni, hogy ahol emberek megfordulnak, ott el van szórva a szemét. Most szárazság van, már hetek óta nem esett rendesen az eső, és így a vizesesek nem olyan látványosak, de volt amelyiktől így is leesett az állam.
Ezután bementünk még a városba a piacra, itt megint nagyon örültem, hogy volt kíséretem, mert bár nem nagyon félek egy idegen országban egyedül jönni-menni, meg elviselem hogy szólongatnak az utcán, de egy ilyen zsúfolt piacon szerintem szétszedtek volna az árusok, ha egyedül jövök. Vettünk macskakaját is, mindenki megnyugodhat, nem csak rizst esznek a macskák.
A végén elmentünk még egy étterembe a völgyben, ami elegánsabbnak nézett ki, mint bármelyik hely, ahol eddig jártam, bár talán részben csak a vendégek miatt. Látszott, hogy nagyon jómódú emberek járnak ide, ilyen jól öltözött embereket se láttam még, amióta úton vagyok Indonéziában. Kicsit mérgelődtem, hogy biztos nagyon drága lesz a kaja, elképzelni sem tudtam, mennyi lesz majd, de meglepetésemre alig volt drágább, mint a többi helyen, ahol eddig ettem. És valami elképesztően jó kaját kaptunk.
Nekem ennyi elég is volt erre a napra, a túra végére egész jól elfáradtam, mondtam hogy én a nap hátralévő részében csak pihenni szeretnék.
Hazafelé úton felszedtem a ruháimat a tisztítóban, megszáritva, összehajtogatva, örültem, hogy a teregetéssel se kellett bajlódnom. Bár igazán tiszták nem lettek, pedig azt hittem, ha mosógéppel mossák, akkor biztos tiszábbak lesznek, mintha én mosnám ki őket kézzel, de legalább jó illatuk van.
A kempingben még nekiálltam lemosni a biciklimről a napok óta rászáradt sarat, és akkor vettem észre, hogy hiányzik az egyik csavar, ami a csomagtartót rögzíti. Nézegettem, hogy esetleg valahonnan máshonnan ki tudok-e szedni egyet, ahol kevésbé hiányozna, de egyik se volt megfelelő hosszúságú, ezért megkérdeztem a kempingben a srácokat, hogy van-e ötletük, hol lehet ilyet kapni, persze, holnap reggel elmegyünk közösen.
Az este során később még felbukkant egy rokon, aki egész jól beszélt angolul, és nagyon örült nekem, hogy külföldit lát, meg én is neki, hogy végre valakivel tudok egy pár szót váltani, mert az itteniek nagyon kedvesek, de érdemben beszélni velük nem nagyon lehet. A srác elmesélte, hogy regebben idegenvezetőként dolgozott, de nincs errefelé sok turista, nem lehetett belőle megélni, ezért sok másik emberhez hasonlóan most ő is az állattartásból él, fürjeket tenyészt. Felajánlotta, hogy még most bemegyünk a városba beszerezni a csavart, ekkor már este 8 elmúlt, eléggé furcsának tartottam az ötletet, nem annyira akartam vele este a sötêtben motorozni, de végülis családtag, szóval remélhetőleg megbízható. Megkérdeztük két üzletben, ott csak a fejüket csóválták, viszont egy autószervizben találtak megfelelő átmérőjű csavart, csak rövidebbre kellett flexelni.
