November 2.

Vasárnap reggel, amikor felkeltem, vizes volt a hajam; nem tudtam eldönteni, hogy csak nem száradt meg előző este óta, vagy ennyire megizzadtam éjjel. Amikor megérkeztem, az volt az első dolgom, hogy elmentem zuhanyozni, de utána amint megszáradtam, rögtön újra izzadni kezdtem. Éjjel sokszor felébredtem, forgolódtam, fájt a hátam, de így is aludtam egy pár órát, és legalább feküdtem, ami mindenképp jól esett a repülőn töltött éjszaka után. Most nem volt olyan szerencsém, mint legutóbb, amikor hosszú repülőúton voltam, és végig tudtam feküdni egy egész soron, ezúttal gyakorlatilag teljesen tele volt a repülő.

Péntek reggel indultam Budapesről, és 16 órányi repülés és egy átszallás után szombat reggel 9 körül érkeztem Kuala Lumpurba. Hosszas hezitálás után végül csak Isztambulban döntöttem el, hogy be se megyek a városba, hanem egy kempingben éjszakázom, ami nincs annyira messze a reptértől. Mivel először úgyis dél felé fogok indulni, minek tegyem meg az utat a városba, aztán egy nappal később meg vissza. Így szombatra is, még vasárnapra is csak egy rövidebb út jut, annyi bőven elég is lesz akklimatizációnak. Szombat reggel a reptérre érkezve nagyjából másfél óra alatt begyűjtöttem a csomagjaimat és összeszereltem a biciklit, megnéztem az útvonalat, és nekigyűrkőztem a nagyjából 40 km-es útnak. Amikor kijöttem a reptérről, azt se tudtam, az út melyik olalán kell vezeti, nem foglalkoztam vele előzőlg. Tavaly Dél-Afrikában megtanultam már a bal oldalon közlekedni, biciklivel nem nagy kihívás.

Nem bántam meg, hogy nem terveztem más programot így az első napra, mert így is egész jol eltelt a délután azzal, hogy eljutottam a kempingbe, aztán meg korán is sötétedik itt. A kempingben két fiatal lány fogadott, egy fejkendős, meg egy lazábban öltözött, rövidujjú pólós. Megnyugtatott, hogy ezek szerint különbözőképpen öltözködnek itt a nők, nincs mindenki a feje tetejéig becsomagolva. Zuhanyzás után még elmentem enni egyet, meg vettem kávét.

Gázfőzőt a kempingben kaptam kölcsön vasárnap reggel, a kávé amit vettem finomra őrölt, de azért belepakolom a kotyogósba, hátha működik, de csak ímmel-ámmal főzte le. Ittam még egy másodikat is, azt már egyből a bögrében csinaltam, attól se lettem igazán éber, de nagyon jól esett. Szombat reggel a repülőn ittam egy kávét, utána egész nap semmit.

A kempingben a lányok még este megkérdezték, hogy csinálhatnának-e velem egy rövid interjút social mediára, hát nem mondom, óriási lépésekben haladok a világhír felé! Délelőtt megcsináltuk az interjút, feltettek pár kérdést az ideutamról, meg hogy hogy tetszik a kemping. Nyilván magukat is akarják reklámozni, nem csak engem, de nem sajnáltam tőlük, tényleg elég színvonalas hely (igaz, egészen európai áron is volt). Ezután ráérősen dél körül nekiindultam a következő 50 km-nek Port Dicksonba, ahonnan hajóval át lehet menni Szumátra szigetére. Útközben a legközelebbi városban sikerült vennem gázpalackot, aminek nagyon örültem, mert nem tudtam, lehet-e majd itt kapni olyat, ami passzol a főzőmhöz. Itt volt szerencsém eloszor megtapasztalni, milyen az, amikor elkezd esni az eső Malajziában, szerencsére pont akkor kezdett rá, amikor bementem az üzletbe. Azért nem kívánom, hogy biciklizés közben érjen egy ilyen vihar. Ez egy kemping felszereléseket áruló üzlet, rögtön hellyel kínáltak az egyik kiállított kempingszéken, de mielőtt leültem, még jól megnéztem, mi mindent árulnak. Az egész hely tök szinvonalasan néz ki és a gázpalacktól a sátorvason át a tetősátorig tényleg minden van, ami a kempingezéshez kell, ugyanazok a cuccok, amiket nálunk is lehet kapni, csak számomra ismeretlen márkák. Az egyetlen, amit ismerek, a Naturehike; gyanítom hogy a többi is ehhez hasonló kínai cég, akik rájöttek, hogy minek gyártsanak cuccokat nagy nyugati márkáknak, ha saját brandet is alapíthatnak.

Port Dicksonba jó időben megérkeztem, és szétnéztem egy kicsit, hogy hol tudnék aludni, ha nem akarok megint kempingbe menni. Ettem egyet, aztán még mindig nem tudtam, hogy hol fogok aludni, de lenéztem a tengerpartra, és így döntöttem, hogy én bizony itt maradok éjszakára. Egy elég hangos társaság volt tőlem nem messze, egy jó darabig csak ott bámészkodtam, és bíztam benne, hogy hazamennek, de nem nagyon akartak távozni, ezért úgy döntöttem, hogy másik helyet keresek vadkempingezéshez. A második strand, amit kinéztem, az elsőnél is jobban tetszett. Egy pálmafa alatt állítottam fel a sátrat, közben észrevettem egy kókuszdiót a fa alatt, es eszembe jutott, hogy emberek halnak meg amiatt, hogy a fejükre esik egy kókuszdió, szóval biztos ami biztos kicsit arrébb tettem a sátrat, ahol nem voltak ágak felettem, és így már végképp nagyon elegedetten mentem aludni. Aludtam is pár órát, aztán az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy elkezd esni az eső, és nagyon hamar rájöttem, hogy ez nem olyan kis csendes eső lesz, mint amilyenek otthon szoktak lenni. Nemsokára el is kezdte tépni a sátrat a szél, persze arra nem gondoltam este, hogy a monszun éjjel is jöhet, nem csak napközben. Ha gondoltam volna rá, akkor valószínűleg azon is elgondolkozok, hogy vajon honnan fog fújni a szél, nem lett volna nehéz kimatekozni, hogy a tenger felől. Én pont a szélirányra merőlegesen állítottam fel a sátrat, de most már mindegy volt, az egyetlen amit tehettem, hogy fekve maradtam, így kisebb az esélye, hogy elviszi a szél a sátrat. Ugyanúgy mint délután, nagyjából fél óra múlva ahogy jött, távozott is a vihar, a sátor szerencsére jól viselte.

November 1. 51,3 km

November 2. 55,7 km