November 4.

Reggel összeszedelődzködtem és elindultam, először nem is néztem a térképet, mert tudtam, hogy először át kell mennem a városon. A belvárosban mindenféle kis bódék, üzletek, egészen kedvem lett volna megállni és kicsit szétnézni meg képeket csinálni, ha nem lenne olyan vesződséges a biciklivel. Egy standnál megálltam kaját venni, egy lány olajban sütött különféle dolgokat, mint nem sokkal később megtudtam, volt közte tofu, tempeh, sült banán meg nem emlékszem még mi. Kértem mindenből egy darabot. Épp velem egyidejűleg volt ott egy srác is, aki nagyon jól beszélt angolul, elmondása szerint valami helyi közösségben tanít, és nagyon örült, hogy velem beszélhet angolul. Elmagyarázta, mi eszem, kerdezgetett hogy ízlik, és közben folyamatosan videót csinált rólam, mint valami interjú.

Valamikor a város után megálltam, akartam valamit inni a bögrémből, viszont beleszorult a gázpalack, nem tudtam kiszedni belőle, és ettől teljesen ledobtam a láncot. Sok mindenre fel voltam készülve, hogy elütnek, defektem lesz, totálkáros lesz a biciklire, de hogy egyik pillanatról a másikra se kávé, se bögre, ezzel egyáltalán nem tudtam mit kezdeni.

Kicsit később bementem a földes útra, mondván ma nem fogom megint a főúton szivatni magam, de ebben sem volt sok köszönet. Először egy kisebb tanya féleségen mentem át, ahol természetesen megkergettek a kutyák, utána csak rövid ideig élvezhettem a földes utat, ami a Google maps és a komoot szerint is egy egyenes csapás végig a pálmaültetvények között, mert néhol alig lehetett megtalálni az utat és akkora sár volt, hogy csak húztam-vontam benne a biciklit, egy idő után meg egészen el is tűnt az út. Mint ahogy a pálmafák is, ugyanis egy helyen több hektárnyi területen teljesen le volt tarolva az erdő. Később utánaolvastam, és ahogy sejteni lehet, az idősebb fákat egy bizonyos idő (20-25 év) után kivágják, mert már nem teremnek olyan jól, és ültetnek a helyükre újakat. Mindenesetre a pálmaültetvény sem győzött meg, a lehető legrövidebb úton visszamentem az aszfaltozott útra a kocsik közé.

Ahol megálltam ebédelni, tényleg senki nem tudott angolul, de az egész család és szerintem a szomszédok is csak ültek velem szemben, és nézték, ahogy eszem. A szokásos kérdéseket lefordítózták, honnan jövök, van-e férjem, és milyen vallású vagyok, és felvilágosítottak, hogy ezen a környéken sok keresztény lakik.

Nem igazán volt elképzelésem, hol fogok aludni, mert közel s távol vagy pálmafák vannak, vagy házak. Bár sok helyen a fák között is úgy nézett ki, hogy nyugodtan lehetne sátrazni, de kicsit tartottam a kutyáktól. Végül azt találtam ki, hogy megállok valahol vacsorázni, és megkérdezem, hogy felállíthatom-e a sátramat a kertben. Úgy figyeltem meg, hogy itt mindenhol, ahol kaját árulnak, ugyanabban az épületben laknak, szerintem nincs is külön saját konyhájuk. Egy egészen pici kis standra esett a választásom, nagyon szimpatikus kis nyársakat sütögettek a ház előtt. Utólag belegondolva lehet hogy ez inkább amolyan elviteles hely, mert nem nagyon volt ott szék és asztal a vendégeknek. Én úgy ahogy voltam, lehuppantam a ház előtt a fűre, de rögtön a seggem alá tolták egy széket, meg odaraktak egy másikat asztalnak. Az épület mellett elég nagy füves terület volt, megkérdeztem, hogy esetleg lehetne-e itt valahol sátrazni, és nem volt ellenem kifogásuk, sőt, felajánlottak egy egész melléképületet, ami szinte üres volt, hogy menjek be oda biciklistől, ott biztonsagban leszek. Még egy ventilátot is raktak be nekem, már kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy ennyire a kedvemben akarnak járni. Azért ha belegondolok, eléggé szürreális lehet, hogy megjelenik itt egy európai, amúgy is alig látnak fehér embert, és megkérdezi, hogy sátrazhat-e a kertben.