November 7.

Valamikor 5 óra előtt felébredtem, és megállapítottam, hogy kint csend és nyugalom van, nekem pedig nincs melegem, és hogy valószínűleg már hosszú órák óta alszom, aminek nagyon megörültem, és gyorsan aludtam is volna tovább, de nemsokára rázendítettek egy közeli mecsetben, vagyis valószínűleg nem is egyben, hanem több irányból jött az éneklés. Ezzel párhuzamosan az előtérben elkezdtek emberek beszélgetni, tenni-venni, azt hittem a tulajdonosok dolgoznak ott; kicsit furcsálltam ugyan, hogy egész este a szomszéd házban voltak, és most reggel 5-kor kezdenek el itt jönni-menni, de hát ha nekik ilyen a napirendjük, nem fogok nekiallni velük vitatkozni. Valami rettentő idegesítő, monoton zenét is hallottam, amiről ez ember tudja, hogy nyilvan egy gyereknek a kezébe nyomtak egy telefont valami gyagyás mesével, hogy nyugton legyen. Amikor mar vagy negyed órája ment ez, elkezdtem felöltözni, hogy szóljak nekik, felőlem aztán csinálnak amit akarnak, de ezt a telefont iktassák ki, de akkor végre abbamaradt.

Reggel 7-kor jött a házinéni a reggelivel és felvilágosított, hogy jöttek még vendégek, reméli nem zavarnak. Nem mondtam neki hogy de, zavartak, mert valószínűleg a maguk módján teljesen normálisan viselkedtek, csak itt nem annyira szokás tekintettel lenni arra, hogy mások alszanak. Kicsit később láttam, hogy legalább két férfi és két nő és a jó ég tudja hány gyerek volt a házban, ehhez képest tényleg nem csináltak nagy zajt.

Kicsit szkeptikus voltam a szállással kapcsolatban, mert egy elég forgalmas utcán van, de mindenképp ágyban akartam aludni és a délelőttöt is ott tölteni, emellett wifit is mosógépet is szerettem volna, de miután megnéztem jópár szálláshelyet Airbnb-n és bookingon, arra jutottam, hogy itt valószínűleg sehol nincs mosógép. Végülis valahol érthető, hiszen vezetékes víz sincs. Még az utcán elég sok helyen láttam mosodát, gondoltam, ha a helyiek ott mosatják a ruháikat, biztos nem lehet valami drága.

A tegnapi napom volt eddig a legfárasztóbb a sok hegy miatt, és persze kipihentebb se lettem az elmúlt egy hét alatt. Bár nem tettem meg nagyon nagy távolságot, az se mondhatnám hogy milyen szörnyű jetlagem van, de azért a nagy meleg, az időeltolódás és a sátorban alvás - amitől az utóbbi időben már eléggé elszoktam - miatt azért nem regenerálódtam olyan jól, és így az elmúlt napokban kellőképpen feléltem az energiámat. Nehezek a lábaim, nem ismeretlen ez az érzés, egy keményebb verseny vagy hosszabb bringázás után gyakran éreztem már ezt, és olyankor szigorúan több nap semmittevés van előírva, így most is ezt terveztem a következő egy-két napra. Szétnézek kicsit a környéken, és megnézem, hogy vannak-e itt emberek sziklát mászni. Harau völgy a kevés viszonylag ismert sziklamászó hely között van Szumátrán.

Miután a délelőttöt tényleg ágyban töltöttem, elsétaltam a mosodába, ami talán 5 percre se volt a háztól, és akkor tűnt fel, hogy itt jóformán senki sem gyalogol az utcán, szerintem a helyiek ezt a pár száz métert is motorral tették volna meg. A mosás tényleg nem lesz drága, 18000 rúpiát számláztak ki, és holnap mehetek a ruhákért. Ezután a kicsekkoltam a szálláshelyről, és elindultam a kempingbe, amit már előzőleg kinéztem neten, és bár nem találtam árakat, se website-ot, se Facebookot, se semmit, gondoltam, hogy valoszinuleg olcsóbb lesz, mint a vendégház, és talán lesznek ott szimpatikus emberek.

A kemping óriási, szépen karban tartott, és bár a személyzet nem sokat beszél angolul, azt sikerült kideríteni, hogy 30.000 rúpiát kell fizetni egy éjszakáért, ami tényleg töredéke az előző szálláshelyemnek. A szomszédok itt valószínűleg nem fognak zavarni, ugyanis embert egyáltalán nem láttam, amikor megérkeztem. Később láttam, hogy van még pár sátor, sőt egy campert is láttam, de annyira nagy az egész hely, hogy alig lehet látni a többieket.

Internet viszont egyáltalán nincs, ezért miután telepítettem a sátrat, elmentem valahova venni egy kávét, hogy megtervezhessem, nagyjából hol fogom tölteni a következő pár napot. Utána még egy kicsit beljebb tekertem a völgybe, csak hogy megnézzem, és tényleg nagyon szép, főleg rizsföldek vannak, és körbe mindenfele hegyek.

Ahogy visszamentem a kempingbe, láttam, hogy van egy kis kivilágított épület, odasétáltam megkérdezni, hogy lehet-e kapni valamit enni. A földön legalább négy macska evett rizst; ez az első hely, ahol látom, hogy egyáltalán etetik a macskákat. A nő mutogatja a rizsfőzőt és kérdi hogy ennék-e rizst, hát gondoltam, csak lesz még hozzá valami, és bólogattam. A legjobb kaját rakta elém, amit az elmúlt napokban láttam, a rizshez volt padlizsán, spenót, meg egy kávélevélből, földimogyoróból és apró halakból készült étel, állítólag helyi jellegzetesség. Minden külön tálakra volt rakva, és amikor a háziasszony leült mellém, és mindegyik tálból szedett magának is, akkor esett le, hogy amúgy valószínűleg a saját kajáját osztja meg velem... Evés közben elmesélte, vagy inkább mutogatta, hogy az előző napokban is voltak itt európaiak akik szintén biciklivel utaznak, és körbevitte őket itt a völgyben, elvitte őket a vízesésekhez. Ez a vízeséses program nagyon tetszett, és magamtól valószínűleg nem találnám meg őket, mondtam neki, hogy ilyet csinálhatna velem is! Meg is beszéltük, hogy másnap elmegyünk bringával a vízesésekhez. Megkérdeztem még, hogy amúgy kell-e ezért valamit fizetni, de valami értékelthetetlen választ kaptam, hogy no problem, no problem, de azért szegenyek vagyunk mi itt indonéziában. Na mondom, mibe fog ez nekem a végén kerülni.

A nő a fiával, még még egy másik sráccal üzemelteti a kempinget, elmesélte, hogy van még egy lánya, apuka már nincs, alszik (meghalt) és azt mondta, hogy nekem is anyukám helyett az anyukám lesz, amit itt vagyok.