November 5.
Reggel 7 körül kinyitottam az ajtót, hogy lassàk a szállásadóim, hogy már készülődök. Jött is nemsokára a lány, és kérdezte, hogy elmegyek-e vele reggelizni. Naná! Mindig értékelem, ha egy helyi visz el valahova enni, úgy gondolom, hogy akkor az biztos jó hely. Útközben egyébként eléggé véletlenszerűen szoktam valahol megallni enni.
Nagyon örültem tehát, hogy reggelit már nem kell keresgélni, jól is haladtam az első 20-30 km-en, amíg egyszercsak egy kicsit túl hosszú ideig olvasgattam egy tablát, és egy iszonyat nagyot borultam egy kátyúban. Egyébként ezen az útszakaszon amúgy is egy jó ideje több a kátyú, mint az aszfalt, nem is értem, hogy lehettem ilyen figyelmetlen. Az utánam jövő autós nagyon rendes volt, megálltak, megkérdezték, hogy kell-e valami, de rövid szemrevételezés után úgy tűnt, hogy a biciklit is, én is egyben vagyok, szóval mondtam nekik, hogy menjenek nyugodtan tovább. Úgy néztem, csak a karomat horzsoltam le, nem vérzett nagyon, a következő benzinkúton lemostam vízzel és bekötöttem. Nem nagyon tudom rekonstruálni, hogy estem el pontosan, mivel ugyebár nem néztem magam elé, de lehet, hogy csak azert nem arccal estem a gödörbe, mint Ági barátnőm, aki így az állkapcsát törte el tavaly, mert annyira farnehéz a biciklim, és azért is nem zúztam le jobban az oldalamat, mert az óriási oldaltáska vette fel az esést.
Ebédnél ma nem keltettem olyan nagy feltűnést, ugyan megkérdezte a srác, hogy honnan jövök, nem foglalkozott velem különösebben, viszont amikor távoztam, legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy az ebéd ingyen van, ha már eljöttem ide Németországból.
A nap második felében dimbes-dombosabb vidékre értem, a pálmaültetvényeket változatosabb növényzet váltotta fel, és a települések se voltak olyan egyformák. Az első két nap nem volt különösebben látványos, de ezt tudtam előre, hogy így lesz. Szumátra óriási sziget, és bár van pár része, amiket kimondottan az érintetlen természet miatt látogatnak a turisták, a mérete miatt biciklivel elég sokáig tartana bejárni. Ezért is döntöttem úgy, hogy Kelet-nyugat irányban, keresztbe szelem át a szigetet, és az északi és déli részekre meg se próbálok eljutni, mert több ezer km-es távolságokról beszélünk. A sziget közepén, ahol sík, óriási területen csak pálmaültetvények vannak, a nyugati oldalon és északon hegyek, és északon érintetlen esőerdők is vannak, aminek a mezőgazdaság miatt sajnos folyamatosan csökken a mérete.
Este egy tó mellett mentem el, és egy strandot néztem ki magamnak a térképen, hogy ott fogok kempingezni. Már besötétedett, és reméltem, hogy nem lesz ott senki, és sikerül észrevétlenül lemennem a partra, de ahogy elmentem egy ház mellett, egy férfi elkezdett integetni, hogy ne arra, hanem amarra menjek. Nem értettem, hogy mégis honnan tudná, hova akarok menni, de eléggé ragaszkodott hozzá, hát elmentem a másik irányba. Ott egy óriási kapu előtt találtam magam, ami zárva volt, néztem, hogy ez a faszi vajon hülye, vagy engem néz annak. Kis idő múlva utánam jött, telefonált egyet, majd kinyitotta a kaput és beengedett. Néztem rá és mutogattam, hogy lehet itt aludni? Bólogat. Egy egész privát strand, csak nekem! Amikor nekiálltam sátrat állítani, akkor kiderült, hogy személyzet is van, mert odajött egy srác, hogy ne itt sátrazzak, hanem kicsit odébb, a mosdók mellett. Szóval még mosdók is vannak. Végig mellettem volt, nézte, ahogy sátrat állítok, még segített is volna, de nem nagyon foglalkoztam vele. Kicsit idegesített, de annyira nem is bántam, hogy olyan helyen alszom, ahol vannak körülöttem emberek.
